Nincs az a politikai berendezkedés, amelynek eszköze lehet az efféle gondolkodás ellen: ezért hatott olyan őszinte megkönnyebbülésként azok számára, akik ismerték, hogy Cs.Szabó László műveivel, életművével, levélhagyatékával és könyvtárával az 1980-as évtől kezdődően hazatérhet.
De ez a történet szintén külön fejezetet érdemelne. Legelőször az aczéli kultúrpolitika gondolt arra, hogy tájékozódni kellene, milyen feltételekkel lehetne kiadni Cs.Szabó László Shakespeare-tanulmányait. Az emigrációval kapcsolatos terveket (gondosan pontokba szedve) a magyar titkosszolgálat készítette, valamikor 1970 körül. Ha Cs.Szabó László kezébe juthatott volna ez a dokumentum, bizonyára elismerően gratulál az urak hozzáértéséhez.
De Cs.Szabó László saját akaratából, hazajövetelét feltételekhez kötve (1. a magyar hadsereg nem vonul be Lengyelországba, 2. szabadon megjelenhet itthon) jött haza, Magyarországra. 31 év után legelőször 1980-ban és azt követően még négy ízben Budapesten váratlanul bekövetkezett halála előtt.
Elhatározását jól megfontolta, mert az emigráció íratlan szabályai szerint, amíg az ország nem dönthet szabadon önmagáról, emigráns legfeljebb súlyos magánokból tesz engedményeket. (Az emigráns jobboldal évekig értetlenkedett és mocskolódott éppen erre hivatkozva.). Legelső útja Nagycenkre vezetett és ismét itthon érezte magát. Az emlékidéző hegyaljai körúton eldöntötte, hogy – ha nem nyugodhat a Házsongárdi temetőben – testét Sárospatakon helyezzék örök nyugalomra, mert hiszen könyvtári hagyatékának az őrzését szintén elvállalta a református Nagykönyvtár, akkor a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek autonóm intézményeként.
Cs.Szabó László lépése tett volt a maga idején, a nyugati irodalom tekintélyes képviselőjének gesztusa – nem a hivatalos Magyarország, hanem a magyarság (írók-olvasók), az irodalmi nemzet felé. Kifejezte és könnyen megérttette ezt a hazaiakkal, hogy az író vendéglátója két ízben maga Illyés Gyula volt és temetése 1984 októberében Sárospatakon az akkori értelmiségi-irodalmi ellenzék tiszteletet parancsoló kiállása volt a meg nem osztható írói életút és magyar irodalom mellett. A hazatérés mai perspektívából már egészen másként fest. Cs.Szabó László „antennás ember” volt, tudása és világlátása miatt általában jó prognózisokat készített. Lépését tehát nem elsősorban az öregkori nosztalgia, a búcsúzás szándéka vezérelte – jóllehet beleszámíthatjuk ezt is. Látta, hogy a nyugati magyar irodalom sorsa – minőségétől függetlenül – bizonytalan. Nem a hazaiak elzárkózása miatt, ez történelmi kérdés, hanem mert nincs (s ne legyen ! – mondta) utánpótlása a következő nemzedékekben, és akkor elfogy az olvasó, az a kevés is. A hazai szellemi hálózatba kerüléshez viszont jelenlétre van szükség: a könyveket kell hazahozni, azokban nem vész el a jel, az üzenet – és itt térünk vissza Cs.Szabó harminc éves gondolatmenetéhez.
A legelső itthoni körút 1980-ban siker- és élményözön volt. Fényképek árulkodnak a fiatalabb hazai pályatársak rendkívüli, minden szót felszívó figyelméről; a Képzőművészeti Főiskolán tartott rendkívüli előadáson fürtökben lógtak az emberek, és a magas feszültségű szellemi légkörben szinte egy szuszra megszületett a Görögökről c. esszéfűzér váza. Erre a bravúros teljesítményre kizárólag Cs.Szabó László lehetett képes – már önmagában ezért is megérte volna hazajönnie – nekünk érte meg, az olvasóknak. Szerencsére az 1970-es évek második felétől egyre súlyosbodó betegségben szenvedő írónak még volt ereje és ideje arra, hogy novelláiból és esszéiből köteteket válogasson, így jelent meg az Alkalom és az Őrzők c. esszégyűjtemény, a Közel s távol c. novelláskötet és- ha nem is perfektuálva – az említett Görögökről és a Shakespeare-könyv. Óriási nyeresége a magyar irodalomnak, hogy a felbomlóban lévő szocialista kultúr/politika korában ezek a kötetek még a könyvtárak polcaira kerültek. Ismételnünk kell: Cs.Szabó László sárospataki temetése 1984 októberében még a nemzet csendes kézfogása volt a gyász alkalmából. Az 1990-es évek és napjaink egyre inkább piaci világában olyan kvalitásos írót, mint Cs. Szabó már nehezen lehet kiadni. A könyvekben viszont a szellemi eszencia megmarad, legalább is azok számára, akik hisznek benne.
Cs.Szabó Lászlónak sohasem volt széles olvasótábora, mondtuk, csak kicsiny szektája. De könyvei eltűntek a boltokból és antikváriumokban fellelhetetlenek – a szekta tehát újratermelődött.Az író pontosan tudta, hogy ha életművének van értéke, ötvenéves kora után írta a javát, főleg 1960-tól. Az irodalomtörténet tartozik még az elszámolással, de átvette Cs. Szabó „írói hagyatékát”, amelynek már becsülhető értéke, hogy megteremtette saját esszéváltozatát.
Cs. Szabó Lászlónak az emigrációban 15 önálló kötete jelent meg, nem számítva a hazatérése után Magyarországon kiadott válogatásokat. Ennek a terjedelmes életműnek a java esszé vagy annak valamely változata, tanulmánnyá fejlesztett képzőművészeti, színházi vagy irodalmi tanulmány.Irodalomkritikusi termése folyóiratokban maradt, publicisztikája a BBC hangszalagjain, levelezését – rendelkezése szerint – a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi. Vállalt szerkesztői, fordítói feladatokat, előszókat írt külföldi válogatások elé, tartotta a kapcsolatot az emigráció mindeneseivel. Ízléses pici lakása kikötőpontja volt a hazai irodalomnak: ide érkeztek eligazítást kérni és tanácskozni a barátok, tiszteletüket kifejezni a fiatalok, és szavaiból erőt meríteni a leszakadt részekből a kisebbségi sorban élők minden korosztályból.
Üzenetek a hazai ifjúságnak
A londoni Mews garázsában elhelyezett tizenegyezer kötetes Cs. Szabó-könyvtárnak volt/van egy olyan szelete, amely a magyar irodalom korrekciós ösztönéről tanúskodik.A hazából dedikálással vagy egyenesen a kiadótól, ajándékként küldött könyvek kirajzolnak egy olyan minőségi térképet, amely a korabeli hivatalos értékrendtől eltérő képet mutat. A Cs. Szabó- könyvtár polcain így a magyar irodalomnak a valójában sohasemvolt egysége tapasztalható: nincs feldarabolva, letagadva a múlt, az írás rangján mindenki bekerülhet határon innen és túl, világnézettől függetlenül. A könyvgyűjtemény egésze pedig egy olyan írói életműhöz tartozó szellemi háttér anyagi hordozója, amely képes lehet a XIX. századból a XXI. -be átmenteni a magyar és az egyetemes, főleg az európai kultúrához tartozó humanista értékeket.A könyvtár blokkjai és rétegei az alkotó munkájához kapcsolódóan jöttek létre, de végül a gyűjtemény egésze egy szisztematikusan építkező, öt nyelven olvasó író állásfoglalása a műveltség és művelődés értékeiről és lehetőségeiről. Az embert szolgáló humán tudás kiválasztása a tradícióból.
Mivel a gyűjteményt adományozásával tudatosan a hazai ifjúság hasznára akarta fordítani, ez a pedagógus lelkületű író legfőbb üzenete a jövőnek.
Budapest, 2001. július
Baranyai Katalin