Ha időleges retusálások után ismét a magyar irodalomnak az Erdélyitől és Sinkától Szentkuthyig végigrajzolható tablójára szeretnénk visszahelyezni Cs. Szabó Lászlót, a negyvenes években valahol középen, a Babits-tanítványok, Illyés Gyula, Halász Gábor és Szerb Antal között; Márai Sándor közelében lenne a helye. Kéznyújtásnyira Sárközi Györgytől és Szabó Lőrinchez, rálátással Németh Lászlóra és József Attilára, egy szemhunyorításnyira Tamási Árontól. Az esszéíró Halász Gábor, Szerb Antal, Hevesi András és a költő Sárközi György személyében Cs. Szabó pályatársait és barátait veszítette el a háború végére. Nemzedéki búcsúja 1946-ban a Két part c. esszékötetben a társaknak és a háború előtti kor jobb kilátásainak egyaránt szólt: a demokratikus és liberális polgári irodalom (Nyugat) és a népi mozgalom (Válasz) hagyományait, értékeit egyaránt vállaló nemzeti-liberális összefogás (Magyar Csillag) reményeit temette Cs. Szabó. Minőségelvű ember lévén, e korszak két költőjéről (József Attila, Szabó Lőrinc) már a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetőjeként megérezte, hogy az ő verseikben fordult egyet a magyar költészet finom szerkezete: ez az irodalomtörténeti értékelés ma is helytálló. Márai kezdetben Cs. Szabó iránytűje és példája volt, bár később már nem várta tőle a kor nagy magyar regényét, és az emigrációban sem kerültek közel egymáshoz. Az, hogy Cs. Szabó korai írásaiban folyton reflektált Máraira, kettejük mélyebben és a személyesen túl kereshető rokonságát sejteti: egyaránt a (felvidéki-erdélyi) magyar polgár értelmiségi/író reprezentánsai voltak. Németh László prófétai lobogásával Cs. Szabó sohasem tudott azonosulni, de mind-kettejüknek jelentős szerep jutott a nemzedék formálásában, ezért gyakran kerültek vitába egymással. A magyarság szerepének európai megítéléséről – évtizedekig tartó viták után – végül rokon gondolatot konstruáltak: „egy népnél sem vagyunk alábbvalók. Önítéletünkben tartsunk ki mellette. Tud rólunk a világ annyit, amennyit: minél több, annál jobb, de mi elsősorban egymásért vagyunk” (Cs. Sz. L., 1979).
Illyés Gyula és Cs. Szabó László között amikális barátsággá izmosodott az a kölcsönös tisztelet, amely a harmincas évektől nemzedéki, olykor komoly fegyvertársi viszonyban tartotta őket. Amikor a hazai irodalom fejedelmének tekintett Illyés lopva, szabadon felkereste az emigrációban élő Cs. Szabó Lászlót, a nyugati magyar irodalom vitán felül álló tekintélyét Londonban vagy máshol, mindig egy szét- és kettészakított kép összetartozó részeit illesztgették egybe tudatosan. Ahogyan 1964 végén Bécsben, Cs. Szabó szerzői estjén a Palais Pálffyban egy függöny mögül kifelé fülelve végig ott ült Illyés, úgy figyelt a hazai magyar irodalom a független kintire, különösen 1956 után. Cs. Szabó László 1962-ben Hunok Nyugaton címmel írta meg közös, háború utáni emlékeiket kifejezve az „összetartozás-tudat” kölcsönösségét. A kedves gesztust a népi mozgalom neves író-publicistája, Szabó Zoltán, kettejük közös barátja kezdeményezte – így formált szerepekből sorsot a történelem. Az emigrációs pályaszakasz képzeletbeli csoportfényképén ugyanis mindenképpen a londoni sorstárs és (még itthonról) barát, Szabó Zoltán állna közvetlenül Cs. Szabó mellett. Kiegyensúlyozott és kiegészítő szerepkörben ők ketten minden módon segítették a nagy-britanniai és a vonzáskörükben élő fiatal ötvenhatos pályatársakat, hogy olyan szellemi hazát teremthessenek maguk köré, amilyenről otthon álmodni se mertek, hiszen ők már a befogadó országbeli nemzedéktársakkal is osztozhattak a látóhatár tágasságán.
A hatvanas évek közepére folyóiratok működtetői és szerkesztői, az értelmiségi és ifjúsági körök, ill. tanulmányi napok és hetek szervezői alakították ki a magyar irodalom önálló intézményi kereteit Nyugaton. Ők (pl. Békés Gellért, Borbándi-Molnár, Méray-Enczi, Papp-Nagy, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem vezetői) és a szellemi értékeiket minden lehetséges fórumon a diaszpóra hasznára felmutató kiváló és tudós magyarok képeznék a nyugati magyar irodalom tablójának a hátterét: mint Kerényi Károly és a történészek (Iványi-Grünwald Béla, Deér István, Borsody I.), Hanák Tibor és papok-teológusok, egyetemi tanárok és magyarságkutatók. Cs. Szabó László közelében azok, akik elismerték két alaptételét: (1.) hogy egyetlen magyar irodalom van, amelybe kizárólag írásaival lép be valaki, és (2.) hogy a magyar kis nép, nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy hamis tudata legyen önmagáról.
A nyugati magyar irodalmi résztablóján a felsoroltak előterében az un. középnemzedék (Bikich, Csokits, Kibédi) és széles sávban az 56-osokból kinőtt nemzedék foglalna helyet: Czigány Lóránt, Siklós István, Sárközi Mátyás, Gömöri György, Horváth Elemér és András Sándor Amerikából, Karátson Endre és Albert Pál Párizsból, Ferdinandy György Puerto Ricoból, és a párizsi, az amerikai avantgarde-ok, mások: konzervatívok vagy kiszakadók. Nyugodt lélekkel odaállhatna a centrum közelébe Határ Győző az idősebbek közül, akivel nem voltak barátságban, de a nyelvzseni csodálatra késztette Cs. Szabót.
A nem magyar nyelven író liberális nemzedéktársak a történelemben-politikában jártas „Csét”; a nemzetközi hírű ókortörténész Kerényi, a művészettörténész Tolnay Károly és a BBC-beli író- és munkatársak az európai képzőművészeti és színházi kultúrában élenjáró esszéírót exponálnák. „Hungaromán” angol, francia és olasz írók-történészek, mint E.Macartney, Cushing, Gaschot vagy Santarcangeli és Folco Tempesti a kultúrák közvetítőjére utalnának a háttérből. És ha jobban megnéznénk, ekkor derülhetne ki, hogy ez a kép szintén csak egy részlet a magyar irodalomról.
Egyrészt további alakok hívhatók még elő körös-körül: erdélyiek (akiknek társaságában Cs. Szabó újra meg újra gyökereire érzett); hazaiak és felvidékiek, a Vajdaságból valók és Amerikába elszármazottak – életkorra és műfajra való tekintet nélkül. A hazaiak kézfogását nemcsak Tamási és Illyés és a régi tablóról megmaradt kortársak-barátok, hozzák. Baráti mosollyal Vas István és Weöres, Mészöly Miklós, az Újhold teljes csapata, élen Pilinszkyvel és Nemes Nagy Ágnessel; Csoóri Sándor, és mindazok a hazából, akik a minőségelvű, szuverén és teljes magyar irodalom folytonosságának őrzőjétől hitelesítést kap/hat/tak; még olyanok is, akikkel csupán a könyvek és a levelezés útján kötött ismeretséget Kazinczy és Batsányi késői londoni utóda.Az biztos, hogy Cs. Szabó Lászlónak pontos helye van az egyetemes magyar irodalom virtuális kortablóján.
Budapest, 2001. július
Dr. Baranyai Katalin